Janus Pannonius Egy dunántúli mandulafáról című verse 1466 márciusában keletkezett Pécs városában. Egy szokatlan természeti jelenség ihlette, egy különleges látvány: télen virágba borult egy mandulafa. A vers a költő második, magyarországi pályaszakaszának egyik legismertebb alkotása. Ez a szakasz az itáliai tanulóévek után következett. Ekkor írt verseiben Janus Pannonius főleg saját költői helyzetét, saját életének problémáit, kérdéseit szólaltatta meg. Az Egy dunántúli mandulafáról a költő utolsó éveinek jellemző lelkiállapotát és hangulatát tükrözi. Janus élete kisiklott: ekkor már kegyvesztett volt valamilyen politikai hiba miatt, amit 1465-ben vétett, amikor Mátyás király a pápához küldte követségbe. Mivel ezután mellőzötté vált, közéleti pályája megtört és élete is félresiklott. Lelki válságát súlyosbodó betegsége (kiújuló tüdővérzései) és szellemi hontalansága, magánya is mélyítette. A magyar királyi udvar ekkor még nem volt az a fényes reneszánsz udvar, amilyenné az 1470-es években vált, és Janus társtalannak érezte magát Budán, a szellemi szegénység akadályozta a további kibontakozásban, fejlődésben.
Okostankönyv
Phyllis királylány mondája a hiábavaló várakozás, a beteljesületlen remény, a fájdalmas epekedés tragédiája. A trójai háborúból hazatérő Démophoón athéni király jegyezte el őt, de a lakodalom előtt a vőlegénynek haza kellett utaznia ügyei rendezésére. Azonban a királylány hiába várta vissza, s csalódása öngyilkossághoz vezetett. Az istenek –halála után- mandulafává változtatták a trák király leányát. A lírai ént, a beszélőt a személyes érintettség indította a Phyllisszel azonosított mandulafa megszólítására: "Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, / Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt? A vers első és második fele ellentéteket feszít egymásnak, élet és halál, virágzás és pusztulás képei rémlenek fel egymással szemben. A négy disztichonból álló vers formai szempontból epigramma, azonban líraisága, gondolatgazdagsága egyben felül is emeli ezen a tradicionális műfajon. A szokványos csattanós-szellemes megfigyelésből a bölcselkedő, érzelemgazdag elégia irányába mozdul el.