Nem te tűztél-e össze valakivel, a mért az utczán köhögött, mikor a kutyád elaludt volt a napon? Nem kaptál-e hajba egy szabóval, hogy merte fölvenni az új mellényét húsvét előtt? s a másikkal: mért viselte új czipőjét ócska szalaggal? Mégis te akarsz engem óvni a verekedéstől? Ha én oly kész volnék a verekedésre, mint te, akárkinek oda adnám az életemet öt fertály órai biztositásért! Ki adna, tökfejedért, valamit? Fejemre, itt jönnek Capuleték! Tybált, kisérettel jő. Sarkamra, én nem gondolok velök! TYBÁLT. Nyomomba' légyetek. Megszólitom. Jó napot, urak! Egy szóm van egyitekkel. Csak egyikünkkel? s egy szód? Toldd meg valamivel, hadd legyen egy szó meg egy ütés. Arra is késznek találsz, uram, ha alkalmat adsz reá. Nem vennél magad, ha nem adnék? Mercutio, te is egy húron pendülsz Romeoval. Egy húron? Hát muzsikusoknak tartasz? Ha muzsikusoknak vélsz: légy készen rá, hogy rossz hangot adunk. Itt a vonóm, ez majd megtánczoltat. Mit! egy húron pendülök? Itt nyilt utczán vagyunk: vonuljatok Magánosb helyre, vagy vitátokat Higgadtan intézzétek, vagy külön Távozzatok!
Siket leszek mentségnek, kérelemnek, Köny, szó hijában, szigorom nem enged. Egy szót se! – Fusson Romeo, ha tud, Máskép halál fia, ha kézre jut. A testet el! Parancsom áll s marad. Gyilkos, ki gyilkosnak kegyelmet ad.
Segíts egy házba bé, Benvolio; Elájulok. Oh átkozott, a két ház! Ők adtak a férgek fogára, ők! Nekem megadták, oh, tökéletesen! (Mercutio, Benvolio-val el. ) Im a nemes, a herczeg rokona, Legjobb barátom, holtra van sebezve, Miattam! A nevem gyalázva van, Tybált szavától, s ki sógorom Egy óra óta! Oh, szép Juliám! Bájad pulyává tőn s meglágyitá E férfi-szívben az aczél erélyt! Oh Romeo, Mercutiónk oda! Szép lelke megveté a földet, és Idő előtt az égbe szálla föl! Ez egy nap gyásza sok napot beföd; Ez még a kezdet, majd jön erre több. A bősz Tybált im újra visszatér. Él s diadalt ül, míg Mercutio Megölve! Félre most, szelid kimélet! Te légy vezérem, lángszemű harag! Most vissz'adom, Tybált, ne, a czudart, Mit rám kenél. Mercutio szelleme Közel lebeg még itt fejünk fölött: Rád vár csupán, hogy útjában kisérd. Vagy te, vagy én, vagy mindketten kisérjük. Te, rossz kölyök, ki itt kisérted őt, Kisérd tovább is. (Kardot ránt. Vívnak. Tybált elesik. ) El, Romeo! Fuss! Talpon vannak a Polgárok, és Tybáltot megöléd.
Köztér. Mercutio, Benvolio, Apród, Szolgák jönnek. BENVOLIO. Mercutio, kérlek, jerünk haza. Forró a nap, Capuleték az utczán: Ha összejönnénk, készen a viszály. Ily hő napon hevesbre forr a vér is. MERCUTIO. Olyan vagy, mint az a ficzkó, ki a kocsmába lépve, kardjával az asztalra üt, s felkiált: "Adja Isten, hogy ne legyen szükségem reád;" de már a második pohárnál a pinczérre is kardot ránt, mikor arra épen nincs szükség. Én is ilyen ficzkó volnék? Eredj, eredj! te is oly heves vérű vagy, mint bármely más olasz: szintoly könnyelműen lobbanó s fellobbanva szintoly könnyelmű. Ha két ily emberünk volna, mihamar egyse maradna, mert megölnék egymást. Te? te kész volnál megverekedni valakivel, mért van egy szállal több vagy kevesebb a szakálában, mint neked. Kész volnál megverekedni valakivel, ha diót tör, csupán azért, mert neked is dió-színű szemed van. Ilyen tárgyat a veszekedésre másforma szemű ember nem is tudna találni. Fejed úgy tele van patvarkodással, mint a tojás a sárgájával: ámbár annyiszor betörted már a fejedet miatta, mint egy piros tojást.
Romeo kiált: "Megálljatok, barátim, szűnjetek! " És karja, gyorsabb nyelvinél, a két Gyilkos vasat leöntve, közibök Rohan. De karja alatt, a nekibőszült Tybált szúrása hős Mercutiót Halálra sebzi. Megszalad Tybált; De csakhamar Romeohoz visszatér, Ki ezalatt boszúra gyuladott; És összecsapnak, mint villám; s míg én Kardot vonék, hogy elválaszszam, az Erős Tybált már elbukott, mire Megfordult és menekvék Romeo. S haljak meg itt, ha mindez nem való! A Montaguekkel ő rokon: neki Kedvezni vágyva, nyilván hazudik. Közűlök húszan vívtak legalább, Míg ezt az egyet itt meggyilkolák. Igazságot kell tenned, fejdelem, Tybált halálaért, követelem: Haljon meg a gyilkos, s az Romeo. Őt Romeo, de ő Mercutiót Ölé meg: ennek drága véreért Most ki felel? MONTAGUE. Nem Romeo, uram: Fiam Mercutió barátja volt, S csak azt tevé, mit a törvény szabálya Tett volna meg, halált mérvén Tybáltra. Jogomba vágott, s e merény miatt Száműzöm őt. Mert im rám is kihat Mérges viszálytok, vérem' is vevén: Oly bűnhödést mérek most érte én Mindnyájatokra, hogy lesz bőven ok Vérem kiontását megbánnotok.
Nyomtatott kiad�s: [Szentendre]: Interpopulart, 1995 URL: URN:
Szolgálatodra állok. (Kardot ránt. ) Édes Mercutio, dugd be kardodat! Ide, uram! hadd lám, milyen művész vagy! (Vívnak. ) Benvolio, föl, csapd le kardjaikat! Urak, gyalázat, szégyen! szűnjetek! Tybált, Mercutio, a fejdelem Megtilta minden összeütközést Verona utczáin! Tybált, megállj! Édes Mercutio! (Tybált, kiséretével el. ) Talált? Ördög vigye Mindkét családot! No, nekem megadták! S sértetlen állt odább? Karczolva csak. De, átkozott! elég az. Hol az apródom? Fuss te, hozz sebészt. Csak bátorság! A seb nem nagy lehet. Nem, nem oly mély, mint egy kút, sem oly széles, mint egy templomajtó, de épen elég nekem. Látogass meg holnap, igen hallgatag emberre fogsz találni bennem. Azt hiszem, elég jól ki van csávázva a bőröm. Az Isten nyila üssön bele mind a két házba! Ördögbe! egy eb, egy patkány, egy macska, egy egér, képes így halálra karmolni az embert! A szájhős, a kérkedő, a cselszövő, hogy vív, mintha könyvből számítaná ki! Mi az ördög hozott téged is kettőnk közé? A karod alatt szúrt keresztűl.
Itt minden szem reánk néz. Hadd nézzen! a szem másra nem való. Én senki kedveért nem tágitok. Most már maradhatsz. Itt az én legényem. Legényed? Hát egyenruhádba' jár? De menj elől, s nyomon követ, tudom, S nagysádnak kész szolgálatára áll! A mint szeretlek, Romeo, e szó Fejezi azt ki csak: hitvány, czudar vagy! ROMEO. Tybált, okom van, hogy szeresselek: Mentségem ez, hogy dühbe nem jövök Ily üdvözletre. Hitvány nem vagyok. Isten veled hát: látom, hogy nem ismersz. De bántalmidra nem mentség, kölyök, Miket velem től. Állj meg s vond ki kardod'. Lelkemre, én sohsem bántottalak. Szeretlek is, jobban, mint sejtheted, Míg az okát nem érted meg; de most, Jó Capulet – s e név kedvesb nekem, mint A magamé – elégedjél meg ezzel. Oh gyáva, becstelen, hitvány alázat! Ily játszva győz le, hogy már megszaladsz? Tybált, patkányfogó, jösz-é velem? Csak, hogy egyik életedet elvegyem, kedves cziczám, hiszen marad még neked nyolcz. Rántsd ki vaskódat, bőr ködmönéből, fülénél fogva; de siess, nehogy füled körül járjon az enyém, mielőtt kirántanád.